Támogassa munkánkat!

Számlaszámunk: 10100555-44113407
Kérjük,, ajánlja fel jövedelemadójának 1%-át egyesületünknek
Azzal is jelentősen hozzájárul munkánkhoz, ha személyi jövedelemadójának egy százalékát a mi közcélú környezet- és természetvédelmi programjainkra ajánlja fel. Adószámunk: 19125077-1-15
Köszönjük segítségét!

Hozzászólások

Utolsó üzenet: 2 hét, 5 nap volt
  • guest_3349: üdvözlöm! Érdeklődnék, hogy körülbelül mennyiért fogják be a denevéreket? A lakás redőny tokjába költözött be.
  • guest_1452: Én is telefonszámot szeretnék!!!
  • guest_4921: Kedves Alapítványi Munkatársak! Örülök, hogy létrehoztak egy denevéres zöld számot. Ám ha az szerepel a honlapjukon, akkor jól elrejtették, mert sehogy sem sikerül megtalálnom. A számlaszámukat, ahova támogatást várnak, sok helyen látom az oldalon, de ami miatt megfontolnám a támogatást (a telefonszám, ami segítene), azt nem. Talán ezen a kommunikációs balfogáson jó
  • guest_5288: Segítségre lenne szükségem. 1 éve költöztem be a panel lakásomba és a konyhában a szellőzőbe beköltözött vagy már előzőleg is ott volt egy denevér. Borzalmasan IDEGESÍTŐ amikor hallom a gyermekemmel a denevér hangját.Be kellene "fogni" Valamilyen elérhetőséget kérnék, mert itt ezen az oldalon a zöld számra kattintva NEM KAPOK SEMMIT SEM!! Köszönettel. email címem:
  • Oláh Zsigmond: Segítségre lenne szükségem, egy denevér repült tegnap este a lakásunkba, és azóta sem tudjuk hogy kiment-e, Kérhetnék egy telefonszámot Önökhöz?
  • NM: Hol lehet elérni Önöket? Zöld szám, vagy bármilyen telefonszám lenne érdekes denevérmentés miatt.
  • Sipos Gyuláné: Segítségre lenne szükségünk Kispesten lakunk a héten már a második denevér repül be a lakásunkba én szíves vagyok tegnap este majdnem infarktust kaptam mikor a hálószobánkba repkedett kérem segítsenek
  • guest_1337: telefonszámot tudnak küldeni?
  • guest_4048: telefonszámot szeretnék én is!
  • guest_2703: https://www.facebook.com/judit.adrovitz/posts/1376768679086591

Ki olvas minket

Oldalainkat 25 vendég böngészi
Hirdetés



A klímaváltozás hatásai a kisemlősök fajközösségeinek összetételére

K-36-08-00021A
pályázati beszámoló

 

összeállította:
dr. Bihari Zoltán
Győrfi Péter

 

Bevezetés
Svante Arrhenius svéd vegyész 1896-ban cikket jelentetett meg a Philosophical Magazine-ban, amelyben felvetette, hogy az ipari civilizáció által a légkörbe bocsájtott széndioxid melegítheti a Föld felszínét. Az óceán életével foglalkozó biológusok azt válaszolták, hogy az óceánvíz, főképpen a felszín közelében élő fitoplankton-populáció el fogja nyelni a többletet. Ezzel a kérdés elült. Néhányan időnként felvetették, hogy vissza kellene térni a problémára, de a téma hosszú ideig nem került napirendre.
Közel öt évtizeddel később Neumann János hazánk jeles tudósa visszatért ezen probléma vizsgálatához. Amikor lehetővé vált egyre nagyobb számítógépek építése, a felhasználás különféle lehetőségein gondolkodva vetette fel, hogy a nagyléptékű kaotikus folyamatok, például az időjárás modellezése egy lehetséges terület. Így indult el az éghajlat nagygépes vizsgálata. Neumann felvetette, hogy az emberi technológia immár képes olyan léptékű természeti folyamatok beindítására, amelyeknek az ereje összemérhető a természeti erőkkel. Itt elsősorban a nukleáris robbantásokra gondolt, de ezen túlmenően az emberi tevékenység általános éghajlati hatásaira is. Erről cikket írt a Fortune magazin egyik 1955-ös számában Túlélhetjük-e a technológiát? (Can We Survive Technology?) címmel. Ennek az írásnak komoly hatása volt. Ugyanebben az időben egy vezető óceánkutató, Roger Revelle ismét visszatért a széndioxid-problémára, és belegondolt, hogy Arrhenius ideje óta az ipari civilizáció révén mennyivel is emelkedhetett a légkör CO2 tartalma. Azon is elmélkedett, vajon ez mekkora hőmérséklet-emelkedéssel járt. Ekkor jutott el hozzá a hír, hogy egyik munkatársa, Hans Suess az óceánok összetételének izotópos vizsgálatával foglalkozik. Suess arra jutott, hogy a múltbéli kollégáknak nem volt igazuk: az óceán nem nyeli el a széndioxid-többletet. Revelle és munkatársai ekkor léptek a nagy szakmai nyilvánosság elé, és sikerült elindítaniuk egy hosszútávú mérési programot, amely a légkör CO2 tartalmának változását méri.
A széndioxid mérésére olyan hely volt az ideális, amely távol volt a városoktól, amelyek termelik, és távol a vegetációtól, amely elnyeli. Mihelyt rendelkezésükre állt elegendő adat, ami nem volt még egy teljes évnyi megfigyelés sem, elég világossá vált a számukra, hogy az északi félteke növényei a növekedési szakaszukban elnyelik a széndioxidot a mérsékelt és a tundra övezetekben. A téli időszakban a lehulló és elrothadó levelekből ugyanez a mennyiség ismét felszabadul egy ciklikus folyamat során.
Keeling érzékeny méréseivel megmérte a Föld lélegzését. Minden tavasszal kivirulnak a növények, és felveszik a széndioxidot. Minden ősszel, a növényzet visszahúzódásával széndioxid kerül vissza a levegőbe. Keeling azonban azt is észrevette, hogy a széndioxid teljes koncentrációja évről-évre növekszik. Egymáshoz illesztve az egyes évek ciklusait, emelkedő görbét kapott. Minden évben növekvő mennyiségű CO2 kerül a légkörbe, s a növények be- és kilégzési ciklusainak végén egyre több marad a levegőben. Negyven év alatt a koncentráció 315 ppm-ről 370 ppm-re emelkedett. A Keeling-görbe bizonyította, amit addig sokan csak sejtettek, hogy az emberi tevékenység által a levegőbe eresztett széndioxid nem nyelődik el az óceánokban és a növényzetben, hanem évről-évre felhalmozódik a Föld légkörében: az ember megváltoztatja az atmoszféra összetételét.


1.1. A globális klímaváltozás
2007 februárjában az ENSZ globális felmelegedéssel foglalkozó tudományos testülete kimondta, hogy az elmúlt 50 év klímaváltozásainak létrejöttében az emberi tevékenység az egyik vezető kiváltó tényező volt. Bár 2001-ben már feltételezték, hogy a humán tevékenység hozzájárulhat ezen folyamat megjelenéséhez, azonban mostanra tudományos példákkal alátámasztott bizonyíték van rá, hogy az egyik hajtótényező az emberi hatás.
Földünket jelentős kozmikus sugárzás és Napból érkező sugárzás éri. Ezek szintén felelősek lehetnek indirekt módon a felmelegedés megjelenéséért. Kb. 400 év óta az ún. napfolttevékenység fokozatosan nő (Svensmark, 1998). Ez a fajta kozmikus sugárzás
a C14-en keresztül mérhető és Svensmark eredményei alapján az utolsó, ún. kis jégkorszak óta, amely az 1400-1800-as évekre tehető, fokozatosan nő a kozmikus sugárzás. Ennek közvetlen következménye a felmelegedés.
Bolygónk légkörének hőmérsékleti jellemzői nagyrészt az üvegházhatás meglétének köszönhetők. Az üvegház hatású gázok (CO2, CH4) abszorpciós spektruma a tengerszinten igen jelentős. A légköri CO2 szintet 1957 óta regisztrálják (Keeling et al., 1989). A kérdés felmerül, hogy mi alapján feltételezzük, hogy 1957 előtt nem volt jelen hasonló növekedés a légkörben. A bizonyítékot a grönlandi és antarktiszi jégből feltárt légbuborékokba zárt levegő CO2 szintje adta meg. A vizsgálatok szerint (Raynaud et al., 1993) a 19. század előtt több ezer évig konstans volt a légkörben lévő CO2 szint. A glaciális és interglaciális korokban eltérő tendencia figyelhető meg a légköri CO2 szintben. A glaciálisokban a szint viszonylag alacsony, míg az interglaciálisokban magas szinten van, valamint jellemző a gyors hőmérsékleti és CO2 szint változások megléte. A jelenlegi emelkedés azonban eléri a glaciális minimum és interglaciális maximum különbségének értékét, és az emelkedés mértéke 5-ször gyorsabb, mint bármelyik múltbeli vizsgált folyamatban. (Barnola et al. 1987, Raynaud et al., 1993). A légkörben a CO2 koncentrációja 1959 óta 318 ppm-ről 370 ppm-re növekedett. 1950 és 1970 között a szint megduplázódott, 1970 és 1990 között a növekedés egyenletes volt annak ellenére, hogy 30%-al növekedett a fosszilis üzemanyagok használata. A legnagyobb mértékű növekedés 1998-ban volt, évi 2,7 ppm. Az óceánok felületi hőmérséklete 100 évente 0,8 °C-kal emelkedik, míg a troposzféra alacsony rétegeinek hőmérséklete 100 évenként 0,77 °C-kal nő. Az IPCC által elfogadott éghajlatmodellek szerint a Föld felszíni hőmérséklete 1990 és 2100 között feltehetően 1,1–6,4 °C-kal nő majd.
A metán a klimatikus változást előidéző másik tényező. Legfőbb természetes forrása a wetlandekben előforduló anaerob mikrobiális szervezetek. Ezen kívül antropogén források a (amelyek a természetes források akár kétszerese is lehetnek) fosszilis energiahordozók bányászásából szabaduló metán, a gázcsövek szivárgásából származó illetve a biomassza égetéséből származó mennyiség is.
A 19. század eleje óta a felszíni hőmérséklet a világon 0,6 °C-kal nőtt, az elmúlt negyven évben 0,2-0,3 °C-kal. 1945 és 1990 között az antarktiszi félsziget hőmérséklete 2,5 °C-kal nőtt. 1970 és 1980 között a 0 °C-os izoterma (északi és déli 15. fok között) 110 kilométerrel mozdult el. Számos régióban a minimum hőmérséklet növekedése 50 %-kal nagyobb volt, mint a felső hőmérséklet növekedése. Az elmúlt 100 évben a globális tengerszint 10-25 cm-el növekedett IPCC felmérések alapján (Houghton et al., 1995). Az óceánok melegedését mind az atlanti, csendes és indiai óceánon jelentettek, néhány helyen akár az 1 °C/évszázados hőmérséklet-emelkedést is eléri. 1990 és 1995 között az arktikus jégtakaró 9%-a tűnt el (Maslanik et al. 1996). Az antarktiszi jégtakaró mérete dramatikusan csökkent az 1945 és 1990 között (Vaughan és Drake, 1996). Az 1850-es évek óta az európai gleccserek tömegük 30-40 %-át vesztették el, melyhez hozzáadódik az 1980-óta elvesztett 10-20 % a mai napig (Haeberli és Beniston, 1998).
Számos tudományos csoport modellekkel próbálja szemléltetni, milyen változások várhatók az évszázad, vagy évezred során. A légköri üvegház gázok szintje, ezek közül is a CO2 szintje megközelítőleg 2150-ig elérik az 1200 ppm-es koncentrációt, amely a jelenlegi szint háromszorosa. Ekkorra valószínűleg kifogynak fosszilis energiaforrás tartalékaink, és az új technológiák átveszik az energiaellátás szerepét, véget ér a fosszilis energiaforrások kora (Campbell és Laherrère, 1998). A 2200-as év után a CO2 kibocsájtás 0-ra csökken, és egy 150 éves periódus után a szintje elkezd csökkenni az óceán abszorpciós képességének köszönhetően kb. 390 ppm-re (Maier-Reimer és Hasselmann, 1987). Az elkövetkezendő évszázad klímáját figyelembe véve szintén dramatikus változásokra számíthatunk. 2150-re a felszíni hőmérséklet 4,3 °C-kal nő, ekkorra az arktikus jégtakaró mérete felére csökken. A felmelegedés során a déli félteke lassabban melegszik, mint az északi, a legnagyobb hőmérséklet növekedés pedig az Arktisz telei során következik be.  
Meglepő módon azonban nem mindenhol igazolható a felmelegedés hatása (Chapman és Walsh, 2007). Az antarktiszon összesen 92 automatizált készülék adatait regisztrálták 1958 és 2002 között. Ebből 19 a parti régióban, míg 72 belső területen volt elhelyezve. Adataik feldolgozásából kiderült, hogy a vizsgálat három évtizedében a régióban a felszíni levegő hőmérséklete egyáltalán nem változott, mialatt a levegő CO2 tartalma 47 ppm-el nőtt (1970 –es Mauna Loa-i adatokhoz képest). Tisztán látszik tehát, hogy az antarktiszi kontinens, illetve az azt körülvevő óceánok hőmérsékletét nem befolyásolta ily mértékben az antropogén hatások jelenléte illetve az üvegház gázok arányainak változása. 

 

1.2 A klímaváltozás hatása az élővilágra

A biológiai diverzitás változása
Ahhoz, hogy bizton állítsuk, hogy a klimatikus változások milyen hatással vannak a biológiai diverzitásra jelenleg nem áll kellő információ rendelkezésünkre. Felmérések szerint 50%-os élőhely-eltűnés esetén a fajok kb. 10 %-a tűnik el. Valószínűleg olyan csoportoknál könnyebb adatokat keresni melyeket jól ismerünk. Wilson vizsgálatai szerint az összes ismert, 11500 madárfaj közül mára 2000 faj halt ki az emberi tevékenység miatt, csupán az elmúlt néhány évszázad alatt (Wilson, 1992). Összefoglalva tehát kijelenthetjük, hogy a biológiai diverzitásban beálló változás irreverzibilis. Még ha az emberi CO2 kibocsájtás teljesen meg is szűnne, az atmoszféra CO2 szintje visszaállna a felszíni értékre néhány évszázad alatt, a földhasználat által okozott változások is hasonló időintervallumon belül rendeződnének. Ezzel szemben a fajok és genetikailag elszigetelt populációk kihalása egy előrehaladó folyamat. A Föld teljes fajdiverzitása az emberi pusztítás után évmilliókkal visszaállna, de a mai diverzitásra jellemző genetikai, viselkedésbeli és biokémiai jellemzők sosem jelenhetnek meg újból.
Az abundancia és elterjedés változása

A globális klímaváltozás hatásai az elterjedésre és abundanciára mind növények, mind állatok terén igazolható tény. Az alábbi példák jól alátámasztják ezen feltevést. Az antarktiszi kontinensen csupán két honos edényes növény található. A Colobanthus quitensis és a Deschampsia antarctica. Ezen fajok egyedszámát a 0 °C feletti napok száma, illetve a rövid, hideg növekedési időszak befolyásolja. Számos antarktiszi területen 1964 és 1990 között dramatikus mértékben nőtt ezen fajok egyedszáma, mely köszönhető a magok növekvő számának. A Galindez szigeten az 1964-es 500 egyedről 1990-re az egyedszám 12030-ra nőtt, a sorozatosan meleg nyarak, illetve emelkedő téli hőmérsékletek következtében. Számos alpin és szubalpin régióban figyelték meg, hogy a fiatal fák az eddigi elterjedéshez képest magasabb tengerszint feletti magasságban jelentek meg (Smith, 1994).
Különös megfigyelést tettek európai lepkefajok esetében. Az évszázad során 35 nem vándorló európai lepkefajból 22 (63%) 35-240 km-rel költözött északabbra, míg csak két faj húzódott déli irányba. A fajok kétharmadánál azt jegyezték, az elterjedés déli határvonala megmaradt, tehát az élettér bővült (Parmesan, 1996). Az ízeltlábúak más képviselőinek elterjedése is hasonló tendenciát mutat. A szúnyogok által hordozott betegségek gyakoriságának növekedését jelentették Ázsia, Közép-Afrika és Latin-Amerika hegyvidékeiről (Epstein, 1998). Az új-guineai hegyekben a Plasmodium falciparia malária egyre több megbetegedést okoz. 1997-ben jelentették először, hogy Pápua-Új-Guinea hegyeiben a malária először 2100 m felett is megjelent. Hasonló adatok vannak Kenyából és Tanzániából is. A trópusi nátha, mely elterjedése eddig csak 1000 m-es tengerszint feletti magasságig volt megfigyelhető 10 °C-os téli izoterma mellett, Mexikóban 1700 m-en jelent meg. Az Aedes aegypti-t, a nátha és a sárgaláz hordozóját nemrég 2200 m-en találták meg Kolumbiában (Hughes, 2000).
Tengeri fajok esetében a vándorló fajoknál már a tengerfelszín kismértékű hőmérséklet változása is dramatikus hatást fejt ki. Az elmúlt évtizedekben Kalifornia part-menti vizeinek felszíni hőmérséklete 1951 és 1990 között 1,2-1,6 °C-kal nőtt, a zooplankton abundanciája 70%-al csökkent ennek következményeként (Roemmich és McGowan, 1995), valószínűleg azért, mert a tápanyagban gazdag hideg víz felszínre kerülése mérséklődött. A terület egyik csúcsragadozójánál (Puffinus griseus) 90%-os abundancia csökkenést figyeltek meg 1987 és 1994 között mely a felszíni hőmérséklet változását követően 9 hónappal jelent meg (Veit et al., 1997). Kalifornia part-menti vizeiben 45 gerinctelen fajt vizsgáltak 1931-33 és 1993-1994 között. Kilenc inkább déli elterjedésű fajból 8 esetében nőtt az abundancia, míg 8 északi elterjedésű faj közül 5-nél ugyanez csökkent. 1931 és 1994 között a part-menti víz hőmérséklete ugyanazon helyen 0,75 °C-kal nőtt (Barry et al., 1995). Egy másik kutatás során, kaliforniai korallokon élő halak előfordulását vizsgálták 20 éves periódusban (1974-1993). A hidegebb vizet kedvelő, északi fajok aránya 50%-al csökkent (33%-ra), a déli fajok aránya 25 %-ról 35%-ra nőtt (Holbrook et al., 1997). Ezen változásokat emellett a legtöbb faj abundanciájának jelentős csökkenése kísérte.
Costa Rica (Monteverde, 1540 m) ködös-erdei területein végzett vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy számos madár, hüllő és kétéltű faj előfordulási gyakorisága csökkent. Ez annak tulajdonítható, hogy a partmenti vizek hőmérsékletének emelkedésével a köd csak magasabb területen jelenik meg, valamint száraz évszakban csökken a köd mértéke (Pounds et al., 1999). Anglia területén élő, főként déli elterjedésű madárfajokat vizsgáltak 1968-72, 1988-91 között. 59 madárfajnál tapasztaltak átlagosan 19 km-es északabbra húzódást (Thomas és Lennon, 1999). Nyugat-Amerikában 24 madárfaj elterjedését követték. Ezek közül az elmúlt 3 évtized alatt, 14 faj északabbra húzódott, 4 délebbre, 5 nyugatabbra és egy radiális mozgást mutatott. Ezen tanulmányok tehát azt a hipotézist erősítik, hogy a fajok nagytöbbsége elsődlegesen elterjedési területük változtatásával reagál a több évtizedes klímaváltozásra.

Változás az életmenetben
Számos élőlény esetében a hőmérséklet és a csapadék hatással van az életmenetre. A jövőben a változásokból kiindulva azt várjuk, hogy a fenológiai események felgyorsulnak, mint a növények virágzása vagy terméshozama, illetve azon állatok életciklusa melyekre befolyással van a hőmérséklet. Tanulmányok szerint ez a jelenség már kimutatható rovaroknál, madaraknál, kétéltűeknél, és ez az egyik legerősebb bizonyíték az emberi tevékenység okozta felmelegedés hatására. Hollandiában végzett kísérletek során (1955-1994) Microlepidopterákhoz tartozó fajokat vizsgáltak. 104 fajnál azt tapasztalták (főként az elmúlt két évtizedben), hogy az imágók repülési idejének kezdete átlagosan 11,6 nappal került előbbre (Ellis et al., 1997). Angliában végzett kísérletekből kiderült, hogy 65 vizsgált madárfajból 20 esetében időben előbbre került a tojásrakás (átlagosan 8,8 nappal). A tojásrakás idejének változása ingadozó tendenciát mutat. Az 1960-70-es években későbbre tolódott, míg az 1980-90-es évektől előbbre húzódott a tojásrakás ideje (Crick és Sparks,
1999). Hazánkban az 1700-as évek óta telepített Robinia pseudoacacia populációknál megfigyelték, hogy 1851 és 1994 között a fák virágzási ideje 3-8 nappal megnőtt mely párhuzamba állítható a növekvő tavaszi hőmérséklettel (Walkovszky, 1998).
A globális felmelegedést követő változások közvetve és közvetlenül is hatnak a növényi anyagcserére. A hőmérséklet, illetve a légköri ózon mennyiségének növekedése fokozza az önfenntartás „költségét”, azonban nem tudni milyen mértékben. Az indirekt hatások még bizonytalanabban becsülhetők. Példaként, ha a légkör CO2 szint növekedése megnöveli a biológiai hulladék C:N arányát, tehát a nitrogén kisebb mennyiségben lesz felvehető, ezért a növény a gyökérrégióban több szenet fog raktározni, mely növeli a felvétel mértékét és a fenntartás  költségét. Az is lehetséges, hogy a légkörben megnövekvő nitrogén szint könnyebbé teszi a nitrogénfelvételt, így csökkenti a gyökerek fenntartásának költségét, azonban az összes többi szövettípus több energiát igényel majd. Az önfenntartás, felépítés vagy ionfelvétel változásának mértéke a fotoszintézis, illetve a légzési rendszer fenntartásához szükséges energia egyensúlyán múlik. Valószínűleg a hőmérséklet, CO2 és az enzimszintek emelkedése növeli majd a fotoszintézis intenzitását rövidtávon, hosszabb távon azonban a növény nem lesz képes növelni a légzés fenntartásához szükséges energiát. A légkör emelkedő hőmérséklete megnöveli a fotoszintetikus pigmentek számát. Bár a fotoszintézis intenzitásának emelkedése előnyös, nem feltétlenül vonja magával a növekedés felgyorsulását (Brand, 1990, Chapin és Shaver, 1996, Roden és Ball, 1996).
Az egyensúly valószínűleg elsőként a természetes erdei ökoszisztémákban borul majd fel, itt is főként az idősebb fákra hatást kifejtve (Waring és Schlesinger, 1985).  Azért pont ezen társulásoknál, mivel a monokultúrás, alacsony fajdiverzitású, egyszerű szerkezetű erdők gyengén képesek alkalmazkodni a hőmérséklet változásához.
Svédországban magashegységi erdőkön végzett megfigyelések kimutatták, hogy a hőmérséklet növekedésével változott a domináns fajok összetétele az erdőkben. A domináns Picea abies helyett inkább a Fagus sylvatica, Quercus robur, Q. Petraea illetve Pinus sylvestris váltak gyakorivá, mialatt nőtt a biomassza. Ezen fajok megjelenése a klímaváltozás komplex hatásainak jelenlétét igazolják. A Quercusok megjelenése a melegebb nyaraknak és hosszabb növekedési periódusnak köszönhető, a Fagus megjelenése szintúgy a meleg nyarak és telek eredménye, míg a Picea visszaszorulása a meleg telek következménye (Prentice et al., 1991).
Európai növényfajoknál megfigyelték, hogy a levélhozás egyes esetekben akár 6 nappal is előretolódott, illetve az őszi levélhullás 4,8 nappal később történt. Washingtoni tudósok 100 növényfaj virágzási szokásait vizsgálva azt tapasztalták, hogy 30 éves periódust figyelembe véve a virágzás átlagosan 2,4 nappal történt hamarabb. A vizsgált fajok közül 89 korai virágzású fajnál az eltolódás -1 és -46 nap volt, míg kései virágzásúaknál +1 és +10 nap közé esett 5 %-os szignifikancia szintnél (Abu-Asab et al., 2001). A növények nyugalmi periódusának korábbi megszűnését az emelkedő hőmérséklet váltja ki. Fontos említeni, hogy a hangsúly a minimum hőmérséklet növekedésén van.
Gazdasági szempontból fontos például a termesztett gabonanövények reakciója a klímaváltozásra. Rizsföldeken végzett kísérletek kimutatták, hogy az emelkedő hőmérséklet a rizsmennyiség csökkenéséhez vezet. Ezen jelenséget főként az emelkedő éjszakai (minimum) hőmérséklet okozza (Peng et al., 2004).

1.3. A klímaváltozás magyarországi hatásai
Magyarország éghajlatát az óceáni, mediterrán és kontinentális éghajlat együttesen határozza meg. A Kárpát-medence domborzati adottságainak köszönhetően igen változékony éghajlat jellemzi hazánkat. A globális felmelegedés tendenciái, főként a hőmérséklet emelkedése, nálunk is jól mérhető, sőt gyakran nagyobb mértékben, mint más területeken. A melegedés legnagyobb mértékben a nyarak során észlelhető, leginkább a keleti és észak-nyugati területeken. Az éves csapadékmennyiség a XX. században jelentősen csökkent. A tavaszi csapadékcsökkenés a század eleihez képest 25 %-al csökkent. Emellett a kevesebb csapadék sem egyenletes eloszlást mutat, hanem intenzíven érkezik, így kevesebb víz szivárog a talajba és nő az árvíz veszélye.
A KvVM adatai szerint a vízhiány jelenti a legnagyobb problémát a védett természeti területeken, elsősorban a Duna–Tisza közén és a Tiszai-alföldön, de a Dunántúlon is előfordultak aszályos időszakok, melyek károsították a természetes ökoszisztémákat (Várallyay, 2007). A szikes tavak, mocsarak, lápok és más vizes élőhelyek, továbbá homoki és szikes legelők száradnak ki.
A Duna és a Dráva mentén jelentős mértékben károsítja a vizes élőhelyeket a kis árhullámok és a talajvíz szintjének csökkenése, ami klímaváltozás hatására növekedhet. A természetes alkalmazkodást nehezíti, hogy a feldarabolt élőhelyeken sok faj populációja – kis mérete miatt – képtelen az alkalmazkodásra. Ilyen esetekben a korlátozott mozgásképességű fajok kipusztulása várható.
A közelmúlt időjárási vagy azokkal összefüggő jelenségei károsították a természeti környezetet, melyek fokozódása valószínűsíthető. Például a fagykárok és a szélviharok az erdőállományokban okoztak kisebb-nagyobb pusztításokat, de a természetes regenerálódás ezeket eddig többségében helyreállította. Az erdő- és bozóttüzek viszonylag gyakoriak, de keletkezésük, terjedésük csak részben hozható összefüggésbe az időjárás alakulásával. Az erdőkben igen jelentős abiotikus károk keletkeznek. Az Erdészeti Tudományos Intézet adatai szerint, 2000-2004-ben halmozottan, 131 ezer hektáron fordult elő időjárás okozta kár (aszály-, tűz-, fagy-, jég-, vízkár, széldöntés, hótörés). Rovarkártevők tömeges megjelenése az utóbbi években főleg a Dunántúlon fordult elő. Természeti rendszerekben a biotikus károk és kockázatok lehetősége megnő, ugyanis a szárazabb és melegebb viszonyok mellett a könnyebben alkalmazkodó fajok, mint pl. parlagfű, selyemkóró, gyapjaslepke, szúfélék terjedése várható.
A klímaváltozás hatása erőteljesen mutatkozik a természet közeli erdőssztyepp ökoszisztémáknál. Az évezredes kultúrhatások következtében lecsökkent a természet közeli vegetációk mennyisége. A vízerózió egyre inkább szélsőséges formában jelenik meg hazánkban, összesített adatok szerint 2,3 millió hektáron figyelhető meg eróziós kártétel (VAHAVA).
A magyarországi erdőkben a csapadékcsökkenés, az aszály és a szélsőséges időjárási jelenségek egyértelműen nyomon követhetők. Ezek jelzik a valószínűsíthető felmelegedés és szárazodás jövőbeni hatásait. Csökkent a talajvízszint, eltűntek a felszíni kisvizek. Megnőttek a töréskárok a szél, ónos eső, vizes hó miatt, megszaporodtak az erdőtüzek, a hirtelen lezúduló csapadék eróziós károkat okozott. A lelassult talajélet miatt pusztultak a kevésbé szárazságtűrő fafajok, egyes erdei kártevők elszaporodtak (sodrómolyok, fenyőszúk, makkormányosok). Zala megyében, egyes helyeken a bükkösökben 30-50%-os a pusztulás, a Duna–Tisza közén 1000 ha homoki tölgyes, borókás, nyáras pusztult vagy károsodott, 16 000 ha mocsaras, lápos, láperdős, valamint 38 000 ha szikes gyep és tó károsodott jóvátehetetlenül.
A hazai erdőkben évente lekötött szén mennyisége csaknem 7 M tonna, melyből 5 M tonna újból felszabadul (légzés, lebomlás) és a légkörbe jut, de több mint 2 M tonna az erdők élőfa készletében és a faipari termékekben tartósan megkötve marad. (Az USA-ban az összes elnyelt CO2 kereken 91%-át az erdőnek tulajdonítják.)
A klímaváltozás a vadállományt is kedvezőtlenül érinti. Például szűkül a vízi vad fajok élettere, különösen a fészkelő helyek kerülnek veszélybe. Az ebből eredő bizonytalanság vonuló- és telelőterület váltásra ösztönözheti az eddigi Pannon-régiót választó vonulókat és a telelőket. A sekély vizek nyári felmelegedése tömeges botulizmust, tavi-bénulást okozhat. A szélsőségesen száraz területekről elvándorolnak a mezei vadfajok.
A gyepesítés, az erdősávok létesítése, a mozaikos erdőfoltok, ligetek az apróvadaknak kedveznek, míg az erdősítés a nagyvadak életterét növeli, de a klímaváltozás során, főleg a szárazodás miatt csökkenhet az utódok minősége, száma, s így a nagyvadállomány is megsínyli a változásokat.

1.4. Témafelvetés
Míg Európa egyes területein már kimutatták számos faj (főleg madárfajok) área eltolódását a globális klímaváltozás következményeként (Thomas és Lennon, 1999), a Kárpát-medence kisemlős fajainak ilyen szempontú vizsgálata még nem történt meg. Ugyanakkor az Országos Meteorológiai Szolgálat felmérései szerint országunkban is növekedett az átlaghőmérséklet (1.ábra) és csökkent az éves átlag csapadék mennyisége az elmúlt évtizedek során (2.ábra). Célom a Tiszántúl egyes területeinek kisemlős faunájának hosszútávú vizsgálata bagolyköpet elemzés segítségével. Munkám során egy olyan fajpár arányait kívánom összevetni, melyek ismerten eltérő élőhelyi adottságokat részesítenek előnyben. Mivel a klímaváltozás a Kárpát-medencében az előrejelzések szerint szárazabb éghajlatot fog hozni, ezért a közel rokon fajpárok esetében a szárazabb élőhelyeken élő fajok előretörése várható. Várakozásom szerint az elmúlt közel 5 évtized adatait összehasonlítva hazánkban is kimutatható a klímaváltozás okozta hatás, a területeken előforduló kisemlős fajok arányának változása.

Országos csapadékösszegek és lineáris trend az 1901-2000 közötti időszakban

1.ábra Országos csapadékösszegek és lineáris trend az 1901-2000 közötti időszakban (Országos Meteorológiai Szolgálat)


2. ábra Magyarország évi középhőmérsékletének (°C) alakulása az 1901-2004 közötti időszakban (Országos Meteorológiai Szolgálat)

 

2. Anyag és módszer

2.1. A vizsgált adatok
A kisemlős társulások hosszútávú vizsgálata során közel 5 évtizedet felölelő adatmennyiség került elemzésre. Az adatfeldolgozást tiszántúli valamint a Duna-Tisza-közi területekről származó bagolyköpet elemzések és csapdázási adatok felhasználásával végeztük. Csak olyan adatok kerültek elemzésre, melyekről Tyto alba köpetelemzések származtak. A gyöngybagoly azért alkalmas ilyen vizsgálatok elvégzésére, mert kizárható, hogy az évtizedek során esetleg más táplálékot kezd el preferálni. Számos vizsgálat mutatott rá, hogy ez a bagolyfaj mindig azt a táplálékot fogyasztja, amely legnagyobb mértékben áll rendelkezésére. A vizsgált terület 6 megyére, illetve azok bizonyos részeire terjed ki. Tiszántúli és Duna-Tisza közi területekről 8 olyan kistájat választottunk, melyekről elég adat állt a rendelkezésre. A köpetelemzésekben pontosan megjelölt gyűjtési helyet UTM térkép segítségével azonosítottuk és jelöltük meg a Google Earth számítógépes helymeghatározó szoftver segítségével.
A mezei és a keleti cickány összehasonlítását egy közös grafikonon végeztük, mely a két faj egymáshoz viszonyított arányának változását mutatja. Az összehasonlítás során a két cickány fajt ezek összesített egyedszámához lettek arányosítva az évtizedek során. Ezt követően megvizsgáltuk, hogy a két faj abszolút egyedszáma, melyet a köpetekben talált összes zsákmányállathoz viszonyítottam tükrözi-e azt a változást, amit a fajok arányának összehasonlítása mutat. Az egyes fajok évtizedes adatainak normál eloszlását Shapiro-Wilk teszttel vizsgáltuk, majd az adatpontokra lineáris egyenest illesztve kaptuk meg külön-külön a két faj változását.
Összesen 113 településről származó adatot dolgoztunk fel. Összesen 89563 zsákmányállatból 7334 cickány egyed került elő.

2.2. A vizsgált tájak

3.ábra A vizsgált tájegységek elhelyezkedése

 

1. Hernád-völgy
Az észak-magyarországi medencékhez tartozó Hernád-völgy Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén helyezkedik el. Ez a megye egyik legjelentősebb ökológiai folyosója, mely egymástól eltérő jellegű területeket köt össze. A folyó völgye a Zempléni-hegység és az Aggteleki-karszt között húzódik végig a szlovák-magyar határtól egészen a Sajóval való találkozásáig. Egészen északi részeitől kezdve (Tornyosnémeti) elemeztem az adatokat. Az erről a területről származó köpetek lelőhelyei: Ináncs, Csobád, Kéked, Göncruszka, Garadna, Vilmány, Novajidrány, Méra, Hernádcéce, Vizsoly, Gibárt, Hernádszentandrás, Felsődobsza, Hernádkércs, Kiskinizs, Nagykinizs, Halmaj, Szentistvánbaksa, Alsódobsza és Megyaszó.

2. Bodrogzug-Taktaköz
A Zempléni-hegység keleti oldalán végigfutó Bodrogzug-Taktaköz a következő vizsgált kistáj. Ez egy kb. 30 kilométer hosszú és 2-3 km széles, nagyrészt ártéri terület, melyet az év meghatározó részében a Bodrog és a Tisza tart víz alatt. A magas talajvíz szint főként a Tiszalöki-gátnak köszönhető. Főként lápos, nedves-füves területek dominálnak, jelentős a területen a kaszálás, legeltetés. Innen az alábbi területekről származnak adatok: Sátoraljaújhely, Sárospatak, Sárazsadány, Olaszliszka, Mezőzombor, Prügy, Tiszaladány.

3. Zempléni-hegység
A két fent említett táj között maga a Zempléni-hegység helyezkedik el. Innen számos adat származik a hegység északi, déli, dél-keleti és dél-nyugati alacsonyan fekvő területeiről, melyek határosak a Hernád-völggyel illetve a Bodrogzug-Taktaköz területtel, de már a Zempléni tájhoz tartoznak. Így ezek valamivel szárazabb, de még síkvidéki biotópokat jelentenek, mivel itt sokkal kevésbé érződnek a Hernád és Bodrog hatásai. Gyűjtési helyek Füzér, Füzérkomlós, Füzérradvány, Tolcsva, Erdőhorváti, Erdőbénye, Rátka, Tállya, Abaújszántó, Abaújkér, Boldogkőújfalu, Boldogkőváralja, Korlát és Hejce.

4. Borsodi-mezőség
Délebbre, a Duna-Tisza közében elhelyezkedő terület a Borsodi-mezőség, mely a Tisza völgyének egy részét is magába foglalja. A terület megközelítőleg 40 ezer hektáron fekszik, a lösztalaj jellemzi, a szikes-puszták és szántóföldek dominálnak erdőfoltokkal. Gyűjtőhelyek Mezőcsát, Gelej, Mezőnagymihály, Mezőkeresztes, Mezőkövesd, Mezőszemere, Szihalom, Egerlövő, Borsodivánka, Négyes, Tiszavalk, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Ároktő, Szentistván.

5. Hevesi-sík
A Borsodi-mezőségtől délnyugatra fekszik a Hevesi-sík. Ez egy újabb vizsgált terület mely közel 64 ezer hektáron fekszik. Dél-nyugaton határos a Tiszával. Agyagos talaj a domináló, szintén a sós füves puszták és a szántóterület a leggyakoribbak, melyeket erdőfoltok tarkítanak. A terület igen erős mezőgazdasági művelés alatt áll (90%). 12 településről származnak adatok, ezek Egerfarmos, Mezőtárkány, Dormánd, Erdőtelek, Átány, Kömlő, Újlőrincfalva, Poroszló, Tiszanána, Kisköre, Pély, Sarud.

6. Jászság
A Duna-Tisza köze területén még egy tájat vizsgáltam meg, a Jászságot. Az előző területtel megközelítőleg azonos méretű, a Tiszától távolabb helyezkedi el. Egykor gazdag ligeterdők borították, azonban a 18.-19. századtól fokozatosan átalakult. Jelentős területe (80%) mezőgazdasági művelés alatt áll, ezen kívül a száraz füves puszták és erdőfoltok tarkítják a területet. A terület valamennyi településéről származik értékelhető adat. Gyűjtőhelyek: Vámosgyörk, Jászárokszállás, Erk, Csány, Jászdózsa, Jászjákóhalma, Jásztelek, Jászberény, Jászapáti, Alattyán, Szentlőrinckáta, Jászboldogháza, Jászladány, Jászalsószentgyörgy, Tápiógyörgye, Jászkisér.

7. Hortobágy
Tiszántúlról 3 további területen végeztem adatfeldolgozást. Első a Hortobágy, mely a Hortobágyi Nemzeti Park részeként természetvédelmi terület, 1999-től a Világörökség része. Tulajdonképpen maga a terület egy hatalmas szikes puszta, nem határos a Tiszával. A terület 83 ezer hektáron fekszik, 1972-ben érte el mai nagyságát. A szikes pusztákat helyenként sziki tölgyesek, ligeterdő maradványok teszik mozaikossá. Fontos megemlíteni, hogy a Tisza menti, a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozó területeket nem ehhez a tájegységhez soroltam, hanem a Nagykunsághoz, amely szintén a nemzeti park területe, tehát ez a vizsgált terület nem fedi a nemzeti park egészét. Gyűjtőhelyek: Görbeháza, Újszentmargita, Tiszacsege, Egyek, Kócsújfalu, Nádudvar, Hajdúszoboszló, Nagyiván, Nagyhegyes, Balmazújváros.

8. Nagykunság
Szintén a Hortobágyi Nemzeti Park területéhez tartozik a Nagykunság. A Közép-Tiszavidékhez tartozó kistáj, mely számos síkságot tudhat magáénak, talán az egyik legnagyobb kiterjedésű vizsgált terület, melyhez hozzátartoznak Tisza-menti és alföldi élőhelyek egyaránt. A hajdan erdős-ligetes tájon ma meghatározó a mezőgazdasági művelés, a síkvidéket folyómedrek és kunhalmok törik meg. Számos természetvédelmi területet foglal magába. Gyűjtőhelyek: Tiszafüred, Tiszaigar, Tiszaörs, Tiszaderzs, Abádszalók, Tomajmonostora, Kunmadaras, Karcag, Kunhegyes, Tiszagyenda, Tiszaroff, Tiszabő, Fegyvernek, Kenderes, Kisújszállás, Túrkeve, Kuncsorba, Kétpó, Mezőtúr, Cserkeszőlő, Csépa, Tiszaug, Tiszakürt.

 

2.3. A vizsgált fajok
A klímaváltozás hatásainak kimutatása céljából olyan fajokat érdemes választani, melyek kötődnek bizonyos helyekhez, vagy érzékenyek a klímaváltozás kisebb változásaira is. A gyöngybagoly (Tyto alba) preferált táplálékai közül ilyen típusú összehasonlító vizsgálatra alkalmasak a cickány fajok. Alábbiakban ezen kisemlősöket jellemzem röviden.

Mezei cickány – Crocidura leucodon

 

A cickányfélékhez (Soricidae) tartozó faj hazai elterjedésére vonatkozóan adatok elsősorban bagolyköpet-vizsgálatokból származnak. A mezei cickány a síkvidéki területek mellett a hegyvidékek mentén is előfordul. Elsősorban a nyílt, füves területek lakója, optimális körülmények között a sztyepptípusú füves területeket választja. Hosszabb ideig tartó száraz időszak esetén gyakran az erdei cickány által használt élőhelyeket elfoglalja. Hazai kutatások azt mutatták, hogy a faj mozaikos élőhelyeken aszályos években a legmélyebben fekvő területeken is megtelepszik. Kedvező élőhely számára a közepesen nagyra növő, egyszikűek dominálta növényzet, amely a száraz élőhely használatát, ennek preferenciáját bizonyítja (Bihari, 2007).

 

Keleti cickány – Crocidura suaveolens

 

A keleti cickány a gyöngybagoly táplálékának szintén jelentős részét képezi. Magyarországon általánosan elterjedt fajnak tekinthető. Hazai cickányfajaink közül ez a legjobban településekhez kötődő (Schmidt, 1981). Kerüli az összefüggő erdőket, mozaikos vegetációjú területeken, bozótosokban, kertekben, településeken fordul elő. Hazai csapdázásos vizsgálatok kimutatták a keleti és a mezei cickány együttes előfordulását. Míg a mezei cickány a szárazabb mikroklímájú élőhely-foltokat is használja, addig a keleti cickány ezeken a száraz helyeken már nem fordul elő (Bihari, 2007).

2.4. A köpetgyűjtés, elemzés
A gyöngybagoly naponta átlagosan kétszer köpetel. Ez a köpet a zsákmány(ok) meg nem emészthető részeiből (csont, szőr, kitin, toll) összeállt gombóc, aminek alakja fajra jellemző. A köpeteket a baglyok pihenő és fészkelő helyein gyűjthetjük be (padlások, templomtornyok). A gyöngybagoly köpete jól felismerhető, ovális, fekete színű fényes felülettel.
A köpetek feldolgozása során az áztatásos módszert érdemes alkalmazni, mivel így kevésbé sérülnek a zsákmányok koponyái. A bontás során ügyelni kell a koponyák megfelelő párosítására, a fogak épen tartására, hiszen ezek lényeges határozó bélyegek.
A köpetelemzés igen hatékony módszer egy adott terület faunisztikai vizsgálatához. Alapvető hiányosságaihoz tartozik, hogy nem adható meg pontosan a zsákmányolás helye és ideje. Azonban ezek a hibák nem tekintendők lényeges tényezőknek a hosszútávú kisemlős vizsgálatok esetében, hiszen a vizsgált terület igen nagy kiterjedésű, és pontosan nincs szükség a gyűjtés idejére sem az összehasonlító elemzésekhez. A köpetek határozása során Ács (1985) határozókulcsát használtuk fel.

2.5. Statisztikai módszerek
Munkánk során alapvetően két összehasonlítási módszert alkalmaztunk. Elsőként az egyes területeken évtizedekre lebontva csoportosítottuk az adatokat és csak a keleti és mezei cickány egyedszámot vettök figyelembe. Az évtizedek alapján az összes keleti és mezei cickány egyedet tekintettük 100%-nak, majd ebből kiszámoltuk az évtizedeken belül a két faj arányát, majd ezt ábrázoltuk.
Az egyes terülteken belül szintén évtizedekre lebontva a köpetekben talált összes zsákmányállat számához viszonyítottuk a két cickányfaj egyedszámát egymástól függetlenül. Így tulajdonképpen az évtizedek során az abszolút egyedszám változását tudtuk meg. Az abszolút egyedszám változás nem feltétlenül fedi a két faj arányváltozását, attól, hogy például az egyik faj abszolút egyedszáma csökken, a másik fajhoz képest mutathat előretörést.
Az abszolút egyedszámok normál eloszlását Shapiro-Wilk teszttel vizsgáltuk. Az abszolút egyedszámok grafikus ábrázolásánál a lineáris trendvonal segítségével állapítottuk meg milyen tendencia jellemezte az adott fajt az adott élőhelyen az évek során. A statisztikai próbákat az OriginPro szoftverrel végeztük. A táblázatokat és diagramokat a Microsoft Excel segítségével készítettük.

 

 

A cikk teljes tartalmáért, kérem kattintson a következő ikonra: